Na, most hogy a kevés olvasóm 2/3át is elvesztettem ezzel a remek címmel, kezdjünk bele! :)
2017.10.08 Söll (Ausztria) - 23km terepfutás 1200m-es szinttel. Egy újszerű, egyedi edzéstevem vizsgája: lehet-e futóedzést kiváltani pihenéssel és milka csokival? (válasz majd a poszt végén...)
Talán az idei év utolsó versenye, amire még szeptemberben neveztem. Akkor vállalható távnak tűnt, bár a 1200m szint kissé megijesztett, de laza volt a szintidő (13km 2,5óra alatt!) szóval mi gond lehet...
Hát lett. Július-augusztusban ismét nagyon jól ment a futás, az idei évben először volt ismét "laza" 20km feletti távjaim.
A gondok szeptemberben kezdődtek. Elsőször volt két hetem amikor nyaralás, illetve munka miatt nem tudtam hosszúkat futni, de ezután jött egy húzódás a jobb combomban, ami miatt ismét máfél hét kiesett. Mire az rendbe jött, a verseny előtti héten megfáztam. :(
Nos ha már ezen okok miatt nem tudtam edzeni, gondoltam a fent nevezett edzéstervvel készülök a megmérettetésre. :)
A versenyre fél hat után indultam, szerettem volna időben ott lenni (1,5óra volt az út), ami sikerült is. Fél nyolckor ez várt a versenyközponttnál:
A mögöttem lévő budiból szólt a tiroli népzene.
Söll nagyon szép, Kufstein-től pár km-re
Pózolás a tehenekkel, egy kis melegedés a kocsiban, majd öltözködés után már a startnál
Terv szerint lassan haladtam, bár a terep adottságai más nem is tettek lehetővé. Minden vizes, sáros, csúszós volt, ezen a talajon kivállóan teljesített a Salomon cipőm. Csillagos ötös! :)
További képek még az útról:
Ez még csak a táv elején volt, de itt már éreztem, ez kemény lesz
Ezért a kilátásért már érdemes volt menni
Sajnos a mobil kamerája nedves lett, ezért ilyen a kép, de a lényeg rajta van. :)
Az életmentő meleg leves. Sajnos a táv első felén gyomorproblémám volt. Ez segített! :)
Az út csúcspontja kb. 17km-nél. Ide 4-5kili volt csak felfelé. Ekkor még nem tudtam, hogy ugyanennyi lefelé rosszabb lesz.
Alpesi idil...
az elmaradhatatlan tehénnel! :)
Ez már a táv vége felé, 20km-nél volt még egy frissítőpont. A hangulat remek volt, de a felvágottas zsemle kólával, nálam mindent vitt... :)
Aztán a célban még egy kolbászos zsömi. Mert megérdemlem! :)
A bevállalósabbja mindjárt rummal kérhette a teát vagy a kólát! :)
Mi más is lehet adni Tirolban a versenyzőknek, mint almásrétest! :) Érdekes, hogy minden rudat más és más helyi készítette. Én 3-at kóstoltam, mind finom volt. :)
Itt már kifelé tartottam, amikor nem tudtam a 3. rétesnek ellenállni. Remek tejszínhabbal. :)
A hivatalos időm 3:38 lett. Itt pedig az órám adatai:
A verseny jó része erdei, számomra nagyon technikás pálya volt, komoly szintkülönbségekkel. A15 és 20km közötti szakasz nagyon kemény volt. Előbb meredeken fel, majd meredeken le, veszélyes, csúszós talajon. Itt teljesen beálltak a combjaim, lefelé nehezen, már csak lassú léptekkel mentem. Szerencsére a 20km-es frissítőnél kicsit összeszedtem magam és futó mozgást mímelve értem be a célba.
És hát nagy kérdésre a választ: a fekvés+milka kombó nem váltja ki (sajnos) az edzéseket. Egyértelmű lett, hogy egy ilyen vagy hosszabb trail versenyre erősítésre van szükségem.
2018 Arberland Ultra Trail - készülök! :)